2016. október 6.

VKP #1 | Csak függőnek lenni...



Először is, nyilván most csodálkozás járja át a szívedet, hogy ’hmm, eddig nem volt ilyesmi a from panka with love-on’. Jól tudod! Hónapok dilemmája után sikerült leküzdenem a félelmemet és jelentkeztem a mintegy 70 bloggert összekötő közösségbe, a Vigyázz! Kész! Posztolj! bloggerei közé, ahol közösen írunk és egy időben osztjuk meg a gondolatainkat az aktuális témáról. Erre az alkalomra Ágihanna, a Szelencetitkok blog inspirációgombóca és írója adott témát, mégpedig, hogy írjunk a mindenféle titkos, kevésbé titkos, kedves függőségünkről.

Nekem ez az első alkalom a közösségben, pont egy olyan téma, amin rengeteget gondolkodtam, hogy hogyan tudnám magamévá tenni, mikor adott, hogy milyen nem-túl-pozitív függőségeim voltak eddig, vagy olyanok, amiket már mindenki tud, pl. fotózás, írás, alkotás, könyvek gyűjtése, esős idő, ősz, ilyesmi... Szóval ültem egy helyben, feküdtem, aludtam rá sokat... aztán eszembe jutott.


A krumpli.

Na most, ne tessék nevetni ezen! Szinte már a véremben van hogy szeretnem kell a jó burgonyát, hiszen pont a krumpli magyarországi őshazájából származom (még akkor is, ha ez többnyire csak legenda)! Még krumplifesztiválunk is van, esszük mi a burgonyát: törve, zúzva, sütve, főve, olajban és anélkül, alufóliában tűzbe dobva, majd onnan kihalászva, forrón, hidegen, sósan, borsosan, vegetával (!), egészben, héjában és anélkül, tallérnak, hajónak, hasábnak vágva, mindenhogy! Szóval körülbelül úgy vagyunk vele, mint Gombóc Artúr a csokoládéval...
Tudom, hogy az én agyam egy kifürkészhetetlen és rendkívül összetett szerkezet, ahol a bonyolódások miatt olyan kapcsolódások jönnek létre, ami másnak nem biztos, hogy eszébe jutna – nyilván ezért kellett ráébrednem a többi nem drasztikus függőségemre a krumpli segítségével.

Itt van például – az internet.


Régebben mondjuk rosszabb volt, úgy egy pár éve, mára már gyógyuló félben lévő internetfüggő vagyok. Ha nem számítjuk a Pinterestet. Vagy a blogokat. Vagy az online játékokat. Oké, ezeket ne számítsuk, és akkor nincs is probléma az interneten eltöltött idővel. Ez is csak a változásom, lehet, hogy tényleg öreg lelkem van, ahogy anyukám mondja, mert néha tényleg öregnek érzem magam ezekhez a dolgokhoz – közösségi média, blogok, okostelefon és mindenegyéb, még csak 26 vagyok, de mégis olyan érzés, mintha ez már a következő generáció játszótere lenne, talán ezért is változott a függőségem többnyire csak kényelmi szintű internet-szükségletté. :)


Aztán ott vannak a cicák is.


Mennyire akarok egy cicát az albérletbe is! Tudom, tudom, van Pami, meg Zellerke, de ők nem itt élnek, és valljuk be, 3 havonta egyszer látom őket, már lassan meg sem ismernek. Kis puha szőrgombócot akarok, ide vele! Dorombolást akarok!

Oh, hát már majdnem elfelejtettem. A család is!


’Felnőtt’ létemre, továbbra is, eltántoríthatatlan módon függök, ha másképp nem is, érzelmileg a családomtól. Imádom őket, és tudom, hogy nekem vannak a legcsodálatosabb hozzátartozóim! Nem zavar különösképpen, hogy a legjobb barátnőm az anyukám, legjobb barátom pedig az öcsém, sőt, még az sem, hogy apukám (még mindig) ellát, ha nem is napi szinten, de heti szinten biztosan a saját tapasztalataival. Talán ez a legnagyobb függőségem, neveltetésből és a fránya öreg lelkemből kifolyólag – szeretem a családomat. :) Marcus-ról nem is beszélve.


Ha idáig elértél, talán már kitaláltad. Ha szeretnéd megkapni a helyes hierarchiát, olvasd visszafelé, hogy megtudd, mi a legnagyobb függőségem! :) 




Íme, mások függőségei:




I'm sorry english speakers, you will have to click the link below, sadly :( But! You get extra (different) photos as well! :)



First of all, *obviously* now you are a bit surprised about this title, wondering where this came from, you never seen something like this here before. Yes, you are right. After months of carefully considering and battling my fear of reaching out to other people, I managed to apply to this blogger community connecting around 70 bloggers, where we write together – post together on the same topic.This time Ágihanna, the little inspiration ball and blogger behind Szelencetitkok gave the topic – we are supposed to write about our secret and not-so-secret, sweet addictions.

This is my first time in the community, and it’s a topic I had to think about a lot, because I didn’t want to come out as negative, and all my other addictions already made a debut somewhere, like photography, writing, creating, collecting books, rainy days, autumn, these kind of things... So I was sitting in one place wondering, lying down in bed wondering more, sleeping some more on it wondering even more... then my addiction came to me.

Potatoes.


No. Do not laugh on this, it’s a serious issue! It’s in my blood to love the good potatoes, since I’m from the Hungarian home of potatoes (even if it’s just mostly an urban legend!). We even have a potato festovaé, where we collectively eat them: mashed, smashed, cooked, baked, with and without oil, tossed in and fished out of fire in their foil packaging, hot, cold, salty, peppered, with soup spices, whole, without peeling, as coins, boats or fries, every way! So we kind of like the Gombóc Artúr, a famous Hungarian cartoon character, who likes chocolate in every form!

I know, my brain is an intricate and complicated device, where sometimes the complications can bring out unexpected connections, maybe this is why I had to realize my other addictions with the help of potatoes.

Here’s internet, for one.


It was much worse before, though! Like, a few years back. Now I can say that I am in a healing stage of what it used to be. Well, of course, if you don’t count Pinterest. And blogs. And MMOS. OK, let’s not count these, there’s nothing wrong with me, I never spend too much time online! It’s probably my old soul, how my mother described it – sometimes I just feel so old, that social media, blogs, smart phones and all these things are for the next generation... and I’m only 26.
Maybe that’s why my addiction turned into a quality of life improvement, instead of real obsessing.




Then there’s the addiction for cats. (or any animal, really)


How much I want a cat in our rental! I know, I know, I have Pami and Zellerke, but they are not here, and let’s face it, they only see me every 3 months, I am not even sure they remember me. I want a little ball of fur, right now! I want purring...


Oh, I almost forgot. Family!


Even though I’m an ’adult’, I am addicted to my family a lot, if not any other way, emotionally for sure. I love them so much, and I know that for me, I have the best family ever! I don’t get bothered by the fact that my best friends are my mother and my brother, and my father still shares his life experiences every week when we talk. They are all fantastic people, I treasure them a lot. Maybe that’s something coming from my old soul as well – being so family-centered. Then there’s Marcus...

If you made it this far, you probably realized, that the hierarchy is off. Read it from bottom to the top to get the *real* top list! :) 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése