2013. december 31.

Húsz-tizenhárom


Szokatlan módon egészen megrettentem ettől az óriási fehér helytől, ahol, úgy terveztem, idén is megemlékezem az évemről, hiszen itt az őszinteség ideje, mint minden december 31-én eddig. Ha őszinte akarok lenni, akkor csak ennyit írok:

szürrealitást érzek.

Nem azt a vidám, mindenféle mástól elvonatkoztatott, mindent átjáró, érdekes szürrealitást, most épp egy másfajtát, egy olyat, ami az egész évemet átitatta furcsaságával. Más közeg, más impulzusok értek, ami miatt, ha nem is örülök neki annyira, mint kéne, más emberré váltam. Az életem színterei megbolondultak, olyan embereket ismertem meg, akikkel soha nem találkoztam, mégis többet tudok róluk, mint a legtöbb olyanról, akik ténylegesen is velem lehetnének. Egy burokban élek, ezt mindenki tudja, aki ismer. Furcsa szokásaim vannak, amik teljesen érthetetlenek mások számára, és mégis...valahogy ebben az új közegben teljesen új dolgokat és érzéseket tapasztaltam meg, annak ellenére, hogy nem szerettem volna egyáltalán oda tartozni.


Tudom, hogy 'el vagyok tűnve' sokatok szerint, hogy nem vagyok 'jelen'. Higgyétek el, jelen vagyok, nincsen semmi baj. 365 nap telt el, 365 napon keresztül fényképeztem, újra (annak ellenére, hogy a legtöbb képet nem aznap töltöttem fel még facebook-ra sem, amikor készült). 

Háromszázhatvanöt nap röviden: